A lányom idejében rájött, hogy pályát tévesztett

Az egész családot meglepte, mikor a lányom bejelentette, hogy készenléti rendőr szeretne egyszer lenni. Sosem volt egy átlagos lány, de azért erre nem számítottunk.

Édesanyaként eléggé nehezen éltem meg ez a döntését. A rendőr szakma azért bőven magában hordozza a kockázatot, főleg ha készenléti rendőrökről van szó.

Sarolta évekig nagyon komolyan tett is ezért a céljáért. Elkezdett egy rendész képző iskolába járni és oda figyelt a fizikai állapotára is.

Pár éve aztán úgy döntött, hogy még sem neki való ez a szakma. Nem haragszom rá emiatt, hiszen még mindig nagyon fiatal volt, így bőven volt még ideje arra, hogy kitalálja, hogy mit is szeretne az élettől. Számomra, és a család többi tagja számára is, hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy letért erről a pályáról.

Az új ötlete egyébként a rendőr szakmához hasonlóan meglepő volt: vállalkozó szeretett volna lenni. Meg is voltak az ötletei és a kitartása is ehhez, de kicsit aggódtam is, mert egy céget nem olyan egyszerű pályára állítani.

Utólag kiderült, hogy az aggodalmam teljesen felesleges volt, hiszen a lányomnak sikerült találnia egy olyan szolgáltatót, mely komoly mértékben megkönnyítette a dolgát egy vállalkozás beindítását illetően. Ez, a topcegalapitas.eu, egy olyan vállalkozás, mely a cégek megalapításában, és a székhelyekkel kapcsolatos ügyintézésekben nyújt segítő kezet minden vállalkozó számára.

A lányom esetében, aki akkor még fiatal és tapasztalatlan volt, igen csak jó döntésnek bizonyult partneri kapcsolatba lépni velük. A cégalapítás feltételeiről vészesen kevés ismerettel rendelkezett, de ez nem is volt baj, mert a szolgáltató tökéletesen felkészült ebben a témában.

Ennek a menete öt jól elkülöníthető lépésből tevődik, mely során a szolgáltató végig irányítja és rendben tartja a dolgokat.

Minden az előkészületekkel kezdődik, ahol számos kérdésre konkrét válasszal kell rendelkezni ahhoz, hogy a gyakorlatban is megkezdődhessen a vállalkozásunk megalapítása. Meg kell határozni az ügyvezető és a tulajdonos személyét, továbbá a cégformát is el kell dönteni. Aztán még ott van az is, hogy a cégnek valamilyen nevet kell adni. Le kell ellenőrizni azt, hogy cégünk kigondolt neve nem hasonlít-e túlságosan egy már meglévőhöz. Erre konkrét szabályok vonatkoznak, melyeket ismernünk kell és be is kell tartani.

Szóba jön itt talán a legfontosabb kérdés is: hol legyen a cég székhelye?  Ez lehet például egy bérelt iroda, de akár a saját címünk is. Úgy gondolom, hogy a legjobb megoldás még is az, hogy ha a szolgáltató biztosítja a vállalatunk székhelyét, ami számos olyan előnnyel jár, amit egyszerűen kötelező kihasználni.

Ezután kezdődik meg a konzultáció és a papírmunka. Itt különböző formanyomtatványok kitöltésére kell gondolni, amiket aztán el kell juttatni a szolgáltatónak. A lányomnak itt elég sok kérdése volt, de ezekre készséggel válaszoltak neki telefonon.

A következő lépés az iratok aláírása volt. Itt persze már személyesen is találkozni kellett. A lányom már alá is írhatta ezeket a papírokat, alig pár nappal azt követően, hogy először vette fel a szolgáltatóval a kapcsolatot. Egészen egyedülálló az a profizmus és gyorsaság, ahogy ezen a helyen dolgoznak.

Ezt követően az ügyvéd hivatalosan is benyújtotta a dokumentumokat a cégbírósághoz, ahonnan a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz került, akik kiállították az új vállalkozás adószámát. A cégbíróság ezt az adószámot megkapva bejegyezte a céget.

Az előbb felsorolt pontok a cégalapítás feltételei, melyeket ha teljesítünk, a cégünk tulajdonképpen meg is kezdheti a működését.