Bizony, nem csak abban rejlik igazán komoly és nehéz feladat, ha az embernek a rendet kell éberen őrizni, hanem az élet ennél “lágyabb” és barátságosabb területein is. Például ha a tökfélék rendben tartása a tét a kertben. Gondoljatok csak bele, mennyire buja növényről van szó, kordában tartani azt, hogy merre, mennyi és miként növekszik legalább olyan nehéz feladat, mint terelgetni az embereket egy foci meccs után, vagy épp egy tüntetésen. Szerintem sok a hasonlóság a két dologban: türelem, alázat és határozott felállás mindenképpen szükségeltetik a mind a kettő esetében. De azért, hogy a különbséget is kiemeljem, aki a virágokat szereti, rossz ember nem lehet, ugyanakkor a szükségtelen erőszak nem vezet semmire. Ezért inkább, ha nem épp az életünkre és biztonságunkra vigyáztok, inkább foglalkozzatok a kertben növekvő tökfélékkel.
Ha nem tudjátok, hogy hol is kezdjétek ezt az igazán komoly feladatot, akkor a tanácsom a követező: gazdabolt.hu. A kis- és nagy gazdák egyaránt ide járnak és szeretnek itt bevásárolni és nézelődni. Nem csak a tökfélék ügyében, de sok más területen is tudnak ám aktívan tevékenykedni. Uborkafélék, dinnyék és minden más is megtalálható ezen a webáruházon, sőt, ami még ennél is izgalmasabb, hogy szaktanács rovattal is rendelkeznek. Aki különösebb előképzés nélkül szeretne elkezdeni a kertészkedéssel foglalkozni, például egy kertes házba való költözést követően, de nem akar hosszú órákat olvasással tölteni, annak ez egy szuper lehetőség arra, hogy gyorsan képbe kerüljön a legfontosabb alapszabályokkal. Aztán meg persze meg is lehet rendelni mindent, ami csak kell a szép és gazdag kertbe.
Én a következő szezonban erősen gondolkozok a tökfélék termesztésén. Nincs még tapasztalatom ezen a téren, de nagyon szeretem ezeket a növényeket és nagyon örülnék neki, ha a saját kertünkből kerülhetne majd az asztalra a cukkini, a patisszon és minden, ami csak megteremhet nálunk. Mit gondoltok, képes leszek ezeknek a növényeknek a gondozására? Hát így, hogy tudom, hogy a gazdabolt.hu oldalon mennyi információra tehetek szert, azt hiszem, hogy nincs mitől tartanom. Ha az időjárás is kegyes lesz, akkor bizony nyáron sokszor lesz cukkinis lecsó, vagy rántott patisszon az asztalon. Nektek melyik a kedvenc tökfélétek?
Én speciel nem is tudtam pontosan, hogy ez milyen széles kategóriát lefed, amíg nem néztem végig a webáruház teljes kínálatát. Hű, itt aztán cukkini hegyek vannak! Tudjátok, hogy már csak ebből az egy zöldségből is milyen sok altípus létezik? Szégyellem magam, de én egyáltalán nem tudtam. Miközben azt böngésztem, hogy milyen vetőmagból rendeljetek be egy jó adaggal, akkor néztem végig. Ha csak néhányat említenék meg belőle, az is sokáig tartana, de ha már a gazdabolt.hu ennyire a tökfélék királya, akkor már csak azért is felsorolom, hogy mennyi fajtát árulnak.
Először is, ott van a “Black beauty”, ami számomra ránézésre a tipikus áruházak polcán megtalálható darab – ezt imádom. Ehhez nagyon hasonló az a tigriscsíkos tökféle, amit leginkább a nagyi kertjében megtalálhatónak titulálnék. Ennek a hivatalos megnevezése a Striato di Napoli, vagy van egy másik is, ami kicsit nagyobb, ami a Coucourzelle névre hallgat. Egy izgalmas különlegesség számomra, hogy létezik citromsárga cukkini is, ahogy az a nevéből is sejthető: Goldena. Bevallom, hogy ilyet még sosem próbáltam és nem is tudom, hogy milyen íze lehet, vagy miben lehet más. A leírásából annyit tudhatunk meg, ami a képen is látható, hogy a termés hengeres, a színe pedig olyan élénksárga, mint a nap.
Szintén egy ritkábbnak mondható fajta a Wanda névre keresztelt cukkini fajta, aminek világos a külseje. Talán ennél kevesebbszer csak azt a típust láttam, ami kerek. Bizony, mert létezik kerek cukkini is – ami a nevéből sejtve Toszkánából származhat. Az a helyzet, hogy ez mg mindig semmiség ahhoz képest, hogy összesen mennyire sok tökféle van az oldalon, azt hiszem, nem tudom mibe vágtam a fejszémet, hogy ezeket elkezdtem taglalni. Azt tanácsolom inkább, hogy nyálazzátok át a tökfélék armadáját ti magatok a gazdabolt.hu oldalán, ha igazán kíváncsiak vagytok a teljes felhozatalra.
Minden vetőmag csomag párszáz forintos és még olyan is létezik, amiben többféle vetőmag van keverve, hogy egyszerre több típust lehessen kipróbálni. Ha pedig sokkal inkább az esztétikumát szeretnénk kiélvezni ezeknek a növényeknek, akkor ott van arra is a lehetőség, hogy a tökfélék között a dísztökökre vessünk szemet. Már a csomagolásukból is tudunk szemezgetni, hogy éppen melyik a nyerő és melyik kevésbé az elképzelt vonal. Persze, elmúlt már pont a halloween-i időszak, de ha a következő alkalomra szeretnénk saját tökből készíteni az ijesztő és mókás lámpásokat, akkor időben kell elkezdeni a nevelgetését ezeknek a növényeknek. Szóval csak lessétek meg nyugodtan, hogy milyen dísztökök vannak, mert szerintem bőven van olyan fajta a kínálatban, amiből klassz lámpásokat lehet majd készíteni, amikor újra itt lesz az ideje.
A tökfélék ismertető oldalán egyébként rengeteg más terméket is meg lehet kapni, hiszen ebbe a családba nem csak a kézenfekvően oda tartozó növények sorolhatók, hanem egy ennél talán sokkal szélesebb kör is (meg hát mindig elég szerény volt a biológia tudásom ezen a területen). Tehát, a tökfélék között ott van egy jó nagy adag dinnye is például. Na mondanom sem kell a cukkinik sorolása után, hogy ebből is mennyire elképesztően széles a felhozatal. A görögdinnyéknek és a sárgadinnyéknek is nagyon sok alfaja létezik, ezeket most nem sorolnám el a legutóbbi sikerére való tekintettel, de ha fel akarjátok tölteni a veteményest ilyen finomságokkal, akkor a gazdabolt.hu oldalon jó eséllyel minden lesz, és a minden alatt azt értem, hogy tényleg minden.
A vetőmagok kiszereléstől és fajtától függően néhány száz forintos tartományban mozognak, mondani lehet azt hiszem, hogy nagyon kedvező áron lehet hozzájuk jutni. Ráadásul egy olyan webáruházról van szó, aminek sok fizikai üzlete is van – tehát nem muszáj megvárni a kiszállítást, ami 1-5 munkanap általában, hanem akár foghatjuk magunkat és besétálhatunk valamelyik üzletbe, hogy kiválasszuk és megvegyük a legkiválóbb vetőmagokat. Ott pedig természetesen nem kell a netes szaktanácsokra hagyatkozni, hiszen személyesen bármikor érdeklődhetünk és feltehetjük a tökfélékkel kapcsolatos kérdéseinket – meg persze minden más gazdálkodással és kertészkedéssel való kérdésünket is.
Ha viszont már a mesterei vagytok a tökfélék nevelésének és gondozásának, akkor elég, ha megrendeltek mindent a gazdabolt.hu webáruházából. Rengeteg fajta vetőmag, gumó és hagyma kapható kedvező áron – teljesen mindegy, hogy most éppen egy gyógynövényt keresnétek, vagy valamilyen szép virággal szeretnétek feldobni a kerteteket. A gazdabolt.hu oldalon a tökfélék mellett minden más ültethető finomságot és szépséget is megtalálhattok – szóval ha gondoljátok, akkor ugorjatok bele és lessétek meg magatok is ezt a gazda(g) kínálatot! Kertészkedni jó a léleknek, szóval azoknak meg aztán főleg ajánlom, akiknek a hétköznapokban valamilyen agresszióval teletűzdelt munkát kell végezni.