Minden tavasszal szoktam tartani egy országjáró körutat a motoromon, ami nálam már egyfajta hagyomány.
Legutóbb éppen valahol az Alföldön gurultam, mikor leintettek a rendőrök az országút egy pontján. Ilyenkor persze ember agya rögtön elkezd kattogni, hogy vajon mit ronthatott el? Én tudtommal nem követtem el semmilyen szabálytalanságot. Még egy kicsivel sem léptem át a sebességhatárt.
Úgy látszik, hogy a félelmem valamiféle rossz berögződés volt a részemről, mert utólag kiderült, hogy itt csak arról volt szó, hogy a rendőrök szúrópróba-szerűen ellenőrizték a járműveket. Mivel motoros rendőrök voltak, így nem okozott nehézséget a számukra az én járgányom átvizsgálása sem.
Az egyik rendőr szólt, hogy a hátsó gumiknak az állapota már nem éppen megfelelő. Szerencsére nem kaptam büntetést, de azért azt tanácsolta, hogy ezzel kezdjek valamit a jövőben, a saját biztonságom érdekében. Igazság szerint még szerencsésnek is mondhatom magamat, hogy megállítottak, mert ha ez nem történik meg, kitudja mikor veszem észre azt, hogy valami nincs rendben motor egyik gumijával.
Ez egy jó tapasztalat volt. Csak azért, mert a rendőrök megállítanak minket, még nem kell egyből az esetleges büntetésekre gondolni, hiszen teljesen másról is lehet szó.
Tudtam, hogy a következő lépés csak egy valami lehet: be kell pötyögnöm a gépembe a https://www.motortire.hu internetes címet, és mihamarabb új hátsó gumit kell onnan beszereznem. Egyáltalán nem agyaltam ezen sokat, hiszen tudom róluk, hogy hitetlen nagy a kínálatuk ezekből az árucikkekből, amiket ráadásul fantasztikus árban is adnak.
Számtalan dolog miatt döntöttem úgy, hogy én csak rajtuk keresztül fogom intézni a motorgumikkal kapcsolatos dolgaimat.
Az első indokom az, hogy egy egészen elképesztő ügyfélközpontú szemlélet uralkodik ennél a csapatnál. Én egyszer rossz gumi adatokat adtam meg az online rendelésemnél, de erre csak akkor jöttem rá, mikor már kiszállították nekem. Felhívtam őket telefonon, ahol azonnal megnyugtattak, hogy nincsen semmi probléma, mert visszaveszik tőlem az árut. A kérésük csupán annyi volt, hogy juttassam el vissza hozzájuk a hibásan megrendelt terméket. Ezt könnyedén meg tudtam oldani, így a pénzemet is visszakaptam. Egyébként abban az esetben, ha nem tudjuk elintézni a visszaszállítást, akkor sincs probléma, mert akkor ezt elintézik helyettünk, de ilyenkor számolni kell egy 2000 forintos költséggel.
A másik dolog, amit annyira szeretek bennünk, az hogy nagyon könnyen kezelhetővé tették a https://www.motortire.hu weboldalát. Én itt perceken belül megtaláltam mindig mindent, amit csak kerestem. Ez már a legelső látogatásom idején is így volt. Ez már csak azért is nagyszó, mert itt tényleg nagy mennyiségben megtalálhatjuk a különböző abroncsokat. Érdemes egy pillantást vetni az oldal jobb oldali részére, ahol fel vannak sorolva a különböző motormárkák. Nem éppen egy rövid lista, igaz? Szerintem amelyik márka itt nem szerepel, az nem is létezik szinte.
Persze a termékek között nem csak a márkák szerint szűrhetünk. Van itt lehetőség megadni a kívánt szélességet, a magasságot és az átmérőt is. Továbbá a motorgumi fajtáját is megadhatjuk, ami lehet például városi, classic, sport és sok minden más is.
A fentiekből kiindulva már egyáltalán nem csoda, hogy mikor itt a termékek között válogatok, akkor úgy érzem, hogy a lehetőségeim gyakorlatilag végtelenek.
Régebben úgy rendeltem a https://www.motortire.hu-ról, hogy házhozszállítást kértem hozzá, mert akkoriban még elég messze laktam tőlük. Azonban mióta közelebb vagyok hozzájuk, inkább elmegyek a szervizükbe, mert ők a gumik felszerelésének a profi és szakszerű kivitelezését is el tudják vállalni. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy náluk van a lehető legjobb kezekben a kétkerekűnk.
A rendeléseket náluk csak online tudjuk leadni, de az annyira jól működik, hogy más lehetőségekre nincs is nagyon szükség. Eddig mindig rendben megkaptam a visszaigazoló email-t is, így mindig tudhattam, hogy a rendelésem sikerült.
Mindig láthatjuk azt, hogy mely termékek vannak éppen készleten, így sokkal könnyebben kalkulálhatunk az idővel abból a szempontból, hogy mikor vehetjük majd át a gumiabroncsokat. Abban az esetben sem kell sok várakozással számolni, ha nincs készéleten az adott termék: ilyenkor is csak jellemzően néhány munkanapot kell várni.