Még a rendőrautók is kaphatnak defektet

Gyerekkoromban mindig rendőr akartam lenni. Nagyon szerettem rendőrautókkal játszani, és ha születésnapom volt, mindig újabb és újabb járőrkocsit kértem, hiába volt már belőle egy csomó. Egy idő után annyit összegyűjtöttem, hogy egy egész rendőrőrs alakulhatott belőlük. Valamiért azt hittem, a rendőrök olyanok, mint a szuperhősök. Ez valamennyire igaz is, hiszen az emberek védelméért dolgoznak. Én azonban úgy gondoltam, hogy szuperképességekkel is rendelkeznek, nagyon gyorsak és erősek, és sosem tudnak megsebesülni. Éppen ezért nagyon megrázó volt a számomra, amikor egyszer véletlenül láttam a TV-ben egy nagy balesetről szóló hírt, amelyben azt is elmondták, hogy több rendőr megsérült. A szüleimnek rengeteg időre, energiára, és persze türelemre volt szükségük ahhoz, hogy megértessék velem, a rendőrök is ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk. Nehezen tudtam elfogadni, hogy attól, hogy rendőr szeretnék lenni, még nem lesznek automatikusan szuperképességeim, és nem válok halhatatlanná sem. Ez a tény egy kicsit elvette a lelkesedésemet, de nem sok időre: hamarosan újra csak a rendőrautókkal játszottam.

Ahogy a rendőrök, úgy a rendőrautók sem sérthetetlenek: például ugyanúgy bármikor defektet kaphatnak, mint egy átlagos kocsi. Emlékszem, mennyire megijedtem, amikor először kaptam defektet. Azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek hirtelen, de a modern technika szerencsére a segítségemre sietett. Az interneten találtam meg a lacigumi.hu weboldalát, amely egy mobilgumi szerviz. A felületen könnyű volt kiigazodni, mindent megtaláltam amire szükségem volt. Az árakat egyszerűen és egyértelműen tüntették fel, a hívható telefonszámukat pedig több helyen is elhelyezték a honlapon, jól láthatóan kiemelve.

A lacigumi.hu szervizautóit elsősorban Budapest területén és Pest megye határain belül érhetjük el. Azonban az sem lehetetlen, hogy ennél távolabbra hívjuk ki őket: ebben az esetben kilométerenkénti pluszköltséget kell fizetnünk. A mobilgumi szerviz kisteherautók és személyautók szerelését egyaránt vállalja. A szervizautójuk rendkívül jól fel van szerelve, minden megtalálható benne, ami a defekt javításához vagy a gumicseréhez kell. Először természetesen javítással próbálkoznak, azonban ha elkerülhetetlenné válik a csere, ezt is könnyen meg tudják oldani. Még az sem ok az aggodalomra, ha éppen nincs nálunk pótkerék: ugyanis a lacigumi.hu tud cseregumit biztosítani. A cseregumit használhatjuk addig, amíg nem sikerült egy újat beszereznünk helyette.

A mobilgumi szerviz szolgáltatásai nem állnak meg a defektjavításnál. Szezonális gumicsere idején is a rendelkezésünkre állnak. A minden évben esedékes téli és nyári gumicsere sokaknak okozhat nehézséget. A cseregumik bepakolása az autóba, eljutás a szervizbe, sorban állás, idegeskedés nem hiányzik senkinek. A mobilgumi szerelő segítségével mindezt megkerülhetjük, és a gumicserét otthon meg is valósíthatjuk. Akár kisgyerekes családoknak, akár elfoglalt üzletembereknek, akár olyanoknak, akik messze laknak a szerelő műhelytől, vagy egész egyszerűen csak hasznosabban szeretnék eltölteni az idejüket, a mobil gumicsere lehetősége nagyon csábító lehet. Sok időt takaríthatunk meg, ha igénybe vesszük ezt a szolgáltatást, és akár még azalatt is csinálhatjuk az otthoni teendőinket, amíg a szerelők az autón dolgoznak. A lacigumi.hu-nál különféle kedvezmények is elérhetők, például családi kedvezmény, amely akkor érvényes, ha több autón szeretnénk egyidőben gumit cseréltetni. Nagyobb méretű flották számára is létezik ilyen akció, ennek a mértékét azonban egyéni megállapodás során döntik el, a flotta mérete alapján.