A lányom óvodás kora óta rendőr szeretett volna lenni. A kezdeti meglepődésünk és pironkodásunk ellenére, igyekeztük támogatni őt ebben a gyermeki elképzelésében, bár azért mindig megragadtuk az alkalmat, hogy szimpatikusabbá tegyük számára pl. az orvosi, vagy a tanári pályákat.
Erőfeszítéseink azonban nem jártak sikerrel: ő egyre inkább rendőr akart lenni. Elhivatottságát egyre látványosabb jelekkel szemléltette: rendőrnek öltözött farsangkor, mindig sötétkék ruhát kellett neki vásárolni, na és persze annyit edzett, mint egy élsportoló.
Ez utóbbi persze igencsak nagy népszerűséget szerzett neki: a fiúkat rendszerint lekörözte az összes futóversenyen.
Amikor már a felnőtté válásról és a külön költözésről volt szó, a férjemmel visszasírtuk azt az időt, mikor a kislányunk először állt elő a rendőrré avanzsálás ötletével. Ha lehetséges lenne a visszafelé történő időutazás, biztosan nem próbálnánk lebeszélni a lányunkat a rendészeti suliról: örülnénk, ha újra láthatnánk olyan picinek és imádnivalónak.
Együttes erővel – ismert és kevéssé ismert rokonok hozzájárulásával – a lányomnak viszonylag korán sikerült saját lakásba költöznie otthonról. Ennek pedig kifejezetten örült, hiszen így nem kellett többé a fintorgó, vagy minősítő arcok szorongató társaságába hazaérnie: végre önfeledten örülhetett annak, hogy rendőrként dolgozik.
Egyetlenegy probléma volt csak: a lányom által kiválasztott társasház nem volt éppen mai gyerek. A csatorna állapotára vonatkozóan már akkor is elhangzott egy-két vészmadár jelzése, amikor még csak a ruhákat és a bútorokat hordtuk fel az újonnan szerzett lakásba.
Az eset sajnos már nem tűrt halasztást: a társasház egyre több lakásában meglehetősen kétes higiénájú, és nem túl bizalomgerjesztő színű víz kezdett csordogálni a csapokból.
Össze is gyűlt gyorsan egy kisebb lakógyűlés, ahol mindenki bizakodott, hogy nem fog kelleni csatorna beszerelés, és elegendő lesz valamilyen kisebb javítás, vagy beavatkozás kivitelezése.
A bizakodás persze ilyen esetekben nem sokat segít: érdemesebb mielőbb a tettek mezejére lépni, ha már világosbarna vizet kezdenek köhögni magukból a csapok.
A lányom szerencsére – vadonatúj rendőrként – pontosan tudta, hogy nem szabad totojázni: villámgyorsan nekivágott az internetes keresőoldalaknak, ahol néhány percnyi kutakodás után sikerült is megtalálnia a topvizgazfutesszerelo.hu nevezetű oldalt, amely minden szempontból kifizetődőnek bizonyult.
A weblapon hosszas és szakszerű leírást talált arról, hogy milyen gondok merülhetnek fel a szennyvíz csatornával kapcsolatban: minél öregebb vezetékekről van szó pl., annál biztosabb, hogy profi szerelőre lesz szükségünk. Mindemellett pedig, az esővíz csatornákról, valamint a légcsatorna-rendszerek működéséről is számos információt talált ott, amelyeknek később talán – hasonló meghibásodás esetén – az egész lakóközösség hasznát veheti majd.
A sok-sok részletes leírás arra engedte következtetni a lányomat, hogy egy rendkívül profi és tapasztalt csapatról lehet szó a topvizgazfutesszerelo.hu esetében: hamarosan fel is hívta őket, és nemsokára meg is indulhattak a munkálatok.
Komplett csatornacserére hála Istennek, nem volt szükség: csupán 2 rövidebb vezeték okozta a kellemetlen színű folyadékáramlást, így az új csatorna beszerelése elmaradt.
Nemcsak a lányom, hanem a lakók is nagyon meg voltak elégedve a topvizgazfutesszerelo.hu szolgáltatásával. A javítás után, szinte bármilyen probléma ütötte fel a fejét, mindig hozzájuk fordultak.
Belviszályok esetén persze nem hívtak segítséget, csak veszekedtek, ahogyan azt illik.