Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz az utam

Édesapám után én is a rendészeti pályára készültem. Rendészeti iskolába jártam, jó eredményekkel is végeztem és kedvem is lett volna ezt csinálni. De tavaly nyáron sajnos olyan súlyos balesetet szenvedtem, aminek következtében fel kell adnom régi vágyamat. Egy darabig szomorkodtam miatta, de aztán rájöttem, hogy több pozitívumot hozott ez az életembe, mint negatívumot, még ha valamivel csökkentek is korábbi képességeim.

A sérülés következtében sokkal több időt töltöttem a szeretteim körében és új hobbira tettem szert

A lábadozás során kipróbáltam magam különböző képzőművészeti ágazatokban, elkezdtem festeni, air clayyel kisebb tárgyakat készíteni, origamizni, és még sok más dolgot, de semmiben nem találtam úgy magamra, mint a gyertyakészítésben.

A gyertyakészítés az a tevékenység, amiben rengeteg lehetőség van, és még hasznos is! Számtalan ajándékot készítettem már belőle, és már csak idő kérdése, hogy beindítsam a webshopot is hozzá, és végre széles körben is árulni tudjam.

A gyertyakészítéshez nem egyszerű beszerezni a megfelelő alapanyagokat, de találtam egy oldalt, ahol minden van, amire csak szükségem lehet!

Ez nem más, mint a pipereporta.hu

Az egyik ismerősöm ajánlotta az oldalt, aki kézműves szappanokat készít, és szerencsére nagyon bevált nekem is. Az oldalon megtalálható az összes olyan kellék, ami a gyertyakészítéshez szükséges. Vannak különböző viaszok, tégelyek, kanócok, színezők és még illatolajok is, amik kifejezetten erre a célra készültek.

A sárga és a fehér színű méhviasz is nagyon jó minőségű, ezekkel kezdtem el először kísérletezni, és nagyon egyszerű, mégis klassz gyertyák készültek belőle.

50 és 100 ml-es tégelyekbe készítettem őket, amiket szintén az oldalról rendeltem. Rengeteg-féle tégely van, arany, piros, rose-gold színben is például, amik tökéletesen illenek olyan ünnepekhez, mint például a karácsony, tehát ajándéknak is tökéletesek. Szív alakú és átlátszó tetejű tégelyek is vannak, ha valaki extrábbra vágyna.

Illatok tekintetén is van bőven választék, nekem télen a mandarin és a fahéj volt a kedvencem, de minden évszakhoz van passzoló illat. A különböző virágillatok is beváltak nekem, és a fás vagy gyümölcsös illatokra sem panaszkodhatok. Még olyan illatokat is árulnak, mint például kávé vagy csokoládé, ezek elég egzotikusak, de hát ízlések és pofonok. Mindenesetre mindegyikre igaz, hogy nagyon erős aromájúak, csupán néhány csepp is elég a kívánt eredmény eléréséhez.Az illatok mind nagyon környezetbarátok, ftalát-mentesek és nem végeztek állatkísérleteket sem az előállításuk során.

Méhviasztól a szójaviaszig

Először csak a méhviasszal próbálkoztam, mert ez tűnt a legegyszerűbb és a legkörnyezetkímélőbb anyagnak, aztán rátaláltam a szójaviaszra!

Laikusok nem tudják, bár azért már egyre inkább terjed a híre, hogy mennyire környezetszennyező anyagból készítik a legtöbb gyertyát. Ezek általában azok, amiket a szupermarketekben vásárolunk, és azt gondoljuk, hogy jaj ez úgyis elenyésző mennyiség. Szerintem kiváltképp fontos odafigyelni az ilyen kis lépésekre is, mert összeadódva nagy ökológiai lábnyomot hagyhatunk magunk után, ráadásul szerintem senkinek nem mindegy, milyen levegőt szív ő és családja a saját otthonunkban.

Az innen rendelhető 100%-os szójaviasz vegán, csak természetes növényi hatóanyagokat tartalmaz, GMO mentes és petrolkémiai anyagokat sem tartalmaz. Tehát rendkívül egészséges, környezettudatos választás.

Tömörsége miatt azt gondoltam, nehéz lesz vele dolgozni, de szerencsére kellemes csalódás ért. Bár más, mint a méhviasz, mégis nagyon jó vele dolgozni, főként 3D forma gyertyák öntéséhez szoktam használni, mivel tégely sem kell ahhoz, hogy szépen megtartsa formáját.

És nem csak egy fajta szójaviasz van

Hagyományos szójaviaszról már hallottam korábban is, azonban csak az oldalon lettem figyelmes erre a fantasztikus újdonságra, a NaturWAX szójaviaszra, ami némileg eltér a hagyományostól. A legnagyobb különbség természetesen állagát tekintve mutatkozik meg, ez sokkal lágyabb, krémesebb, mint a sima, a méhviasznál pedig sokkal alacsonyabban van az olvadáspontja ( ez mondjuk a normál szójaviasz esetén is igaz). A NaturWAX is kivételesen jó minőségű, tégelyes gyertyákat öröm vele készíteni. Sokkal jobban kombinálható illatokkal, mint bármely másik viasz, amit korábban próbáltam, akár az oldalról, akár máshonnan. Bár az innen rendeltekkel mind meg vagyok elégedve, ez vált a kedvencemmé. Annyira kellemes ránézni és dolgozni is vele, úgy illeszkedik a tégely falához is, mintha oda teremtették volna.

Minden említett viasz esetén igaz az, hogy az oldalról különböző kiszerelésekben rendelhetők. Nagy örömömre egészen nagy és egészen kis mennyiség is rendelhető. Ez azért jó, mert a gyertyakészítés kísérletezése során nyilván még nem mertem nagy adagot rendelni, mert gondoltam, ki tudja beválik-e , de a pozitív tapasztalataim után viszont már nagy mennyiségben is örültem neki, hogy tudtam rendelni.

Nem panaszkodhatok a dekorra sem

A színezők közül én a folyékonyakat próbáltam, és ezekre is igaz az, ami az illatokra, hogy pár csepp is elegendő ahhoz, hogy jó legyen. Remekül oldódnak és ezek sem kifejezetten káros anyagok, sőt allergén-mentesek is! Meg vagyok velük elégedve teljesen!

A csillámokat, glittereket csak ritkán szoktam használni, viszont az ünnepi gyertyákhoz kiválóan passzolnak. Vannak durva és finom szemcsések is, kinek mi tetszik. Intenzíven csillognak, azonnal odavonzzák az ember tekintetét így tökéletesen feldobják a lakást, képesek ünnepi hangulatot varázsolni bármely helyiségbe, pláne ha még kellemes illat is társul a látványhoz.

Nem is gondolnánk elsőre, hogy ennyi lehetőséget rejt magában a gyertyakészítés, ugye? Márpedig ennek során tényleg kibontakozhat a kreativitás!

A rendelés folyamata, tapasztalatok összegzése

Összességében elmondható, hogy minden megtalálható a webshopon, amire csak szükség lehet, és minden kiváló minőségben! Arról nem is beszélve, hogy összehasonlítva más oldalak kínálatával, ár-érték arányban itt éri meg a legjobban vásárolni. Próbáltam már több helyről is rendelni azóta, de mindig silány minőséget kaptam csak a pénzemért. Persze lehet azért is látom annak, mert a pipereporta által már én is és a vásárlóim is megszoktak egy minőséget, amiből nem szeretnék engedni.

Az oldalt egyszerű használni, egyszerű a felépítése így nem vesz el az plusz energiát, hogy egyáltalán megtaláljam a kosaram vagy a terméket, amit keresek. A rendelés is egyszerű, több szállítási lehetőség közül is választhatunk, így mindenki kiválaszthatja azt, ami számára a legkényelmesebb. Nem kell évekig várni, mire megérkezik valami, kivéve, ha épp nincs készleten, de ezt is igyekeznek minél hamarabb pótolni. Nekem egyszer volt olyan, hogy készlethiányos volt, amit rendeltem volna, de pár napon belül pótolták is a hiányt, szóval boldog voltam.

A termékek mindig kifogástalan állapotban érkeztek meg, még egyben sem kellett csalódnom, abszolút pozitív tapasztalataim vannak!

Én nem szoktam ellenségeskedni a konkurenciával, hiszen mindenki más formavilágot, más stílusban készít, de az az én érdekem is, hogy minél elterjedtebbé váljanak a jó minőségű gyertyák, hiszen ez mindannyiunk érdeke, akik a Földön élnek. Így hát ajánlom mindenkinek akit vonz a gyertyakészítés, hogy rendeljen az oldalról alapanyagokat, mert nem fogja megbánni! Ilyen jó viaszokkal, szép színekkel, tégelyekkel teljesen új élménnyé válhat a gyertyakészítés!